andan felnőttképzés tételek 5.

5. tétel

KRIMINÁLANDRAGÓGIAI ALAPOK, RESZOCIALIZÁCIÓS ÉS REEDUKÁCIÓS FOLYAMATOK AZ ANDRAGÓGIÁBAN. AZ ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK SAJÁTOSSÁGAI ÉS TÁRSADALMI HAZNOSSÁGUK.

A kriminálandragógia a neveléstudomány alkalmazott ága. Céljában, feladataiban, módszereiben és alkalmazási területit illetően szerves egységet alkot a pedagógiával és a kriminálpedagógiával.

Alkalmazásának fő területei a büntetésvégrehajtás. Fiatal tudományág.

Speciális feladata: Általában a deviáns jelenségek kutatása, és a deviáns személyek nevelése, átnevelése, különösen a szabadságvesztés-büntetésüket töltő személyek nevelése, büntetésük letöltése után visszavezetésük a társadalomba.

A káros társadalmi jelenségek közül a nevelésre gyakorolt negatív hatásával kiemelkedik az alkoholizmus, a prostitúció, a szegénység (nyomor) tömeges jelentkezése és a bűnözés. A 18/19. században koldus és csavargó gyermekek ezrei lepték el Európa országútjait, virulens módon kialakultak a városi élet körülményei között a gyermekleányok prostitúciója; mindezek további következményeként: a fiatalok útja a bűnözésbe torkollott. A pedagógiai szakírók figyelme e káros társadalmi jelenségek felé fordult: mind gyakrabban foglalkoztak a szocializálódó ember társadalmi beilleszkedésének zavaraival, egyesek - a nevelés aspektusából - a bűnözés problémáit kutatták.

Kriminálandragógiai alapok:

- a börtön, mint egyetemes (az élet minden területe 1 térre koncentrál) és totális (mindenkire szigorú szabályok vonatkoznak) intézmény

- a normalizálás (a kinti élethez hasonlítjuk), a nyitottság (alapítványok, non-profit, ne legyen nagyon zárt, képzásekre mehessenek), a felelősség (felelősek a tettükért, nemcsak a társadalom tehet róla) elve

- kriminálandragógiai alapfolyamatok (reszocializáció és reedukáció-képzés fogalmak tartoznak ide)

A kriminálandragógia interdiszciplináris tudományág.

A kriminálandragógia: az andragógia, a kriminológia, a pedagógia és a gyógypedagógia határterületén működő, illetve e tudományok közé illeszkedő tudományág.

A kriminálandragógia lényegében andragógiai tudományág, speciális körülmények között az andragógia alkalmazott ága.

Káros társadalmi jelenségek: bűnözés, prostitúció, munkakerülés (csavargás), alkoholizmus, kábítószer-élvezet, öngyilkosság; káros szenvedélyek. E jelenségek okainak kutatása és az okok megszüntetésére irányuló intézkedések kimunkálása a kriminológia feladata. A kriminálandragógiának szoros kapcsolata van a pedagógiával. A pedagógia nagy történeti múltú, hagyományos, jól kidolgozott cél-, feladat- és eszközrendszerrel rendelkező tudomány.

A kriminális személyek között jelentős számban vannak fogyatékos - döntően értelmi fogyatékos - személyek is. Ez indokolja a gyógypedagógiával való szoros együttműködést.

A kriminálandragógiának - az említett tudományok mellett - kapcsolata van még a jogtudománnyal, a kriminálpedagógiával, a pszichológiával és alkalmazott ágával, a kriminálpszichológiával. A jog mindenekelőtt a kriminálandragógiai speciális szempontok kidolgozását segíti. A kriminálpedagógia a fiatalokra alkalmazott „kényszerhelyzetben érvényes átnevelési koncepciójával” mintát ad a felnőttek kényszerhelyzetben történ ő átnevelése koncepciójának kialakításához. A pszichológia és a kriminálpszichológia a személyiség megismerését, alakításának lehetőségeit segíti, alapozza meg.

A büntetés-végrehajtási intézetek típusai:

Javító-nevelő intézet

Fogház (az elitélt hazaengedhető szabadságra, eltávozásra jutalomképpen

Börtön (kivételesen hazaengedhetik)

Fegyház (a legszigorúbb! nincs hazaengedés!)

A börtön egyetemes és totális intézmény:

Goffman a börtön, mint totális intézmény társadalmi szerepét abban fogalmazza meg, hogy az a közösség védelmét szolgálja, sajátossága, hogy nem a bent lévőkről történő gondoskodás az elsődleges célja. A börtön, mint totális intézmény a deviáns kulcskategóriák modelljére épül, az intézményi jellemzők és intézkedések a zárak, magas fal, fegyverek, átvizsgálások., stb.. a totális jelleget a börtön-életben először a belső szabályok enyhítése, majd a külvilágtól való elzárás csökkentése oldotta. A totális intézmény a bekerülő személy teljes személyiségének uralására törekszik.

A Bv-munkában a normalizálás elve, nyitottság elve, felelősség elve:

Normalizálás elve: az elitéltek életmódját, a fogva-tartás anyagi, infrastrukturális feltételeit, valamint az elitéltek jogi helyzetét a lehető legjobban közelíteni kell a szabad élet általános feltételeihez.

Nyitottság elve: Szélesíteni igyekszik a fogva-tartott kapcsolatát a külvilággal, másfelől növeli a börtön  és a társadalmi környezet közötti interakciót.

Felelősség elve: az előzőekben említett együttműködés szem előtt tartásával az elitélt döntési felelősségét helyezi lőtérbe.

A kriminálandragógia tárgya: a veszélyeztetett, a bűnözés veszélyének kitett és a bűnözésbe sodródott ember.

Feladata: a veszélyeztetett ember megmentése a súlyosabb konfliktushelyzetbe kerüléstől, (pl. öngyilkosság, bűntett stb. elkövetésétől); a bűntettet elkövetett ember – a kisbüntetés következtében kényszerhelyzetbe (börtönbe) került – visszavezetése a társadalmi életbe.

Az embereket veszélyeztető káros társadalmi jelenségek a társadalmi élet széles területén alakultak ki; nem egymástól elkülönülő, hanem egymáshoz kapcsolódó, halmozódó jelenségekről is beszélhetünk. Pl. a nyerészkedésen alapuló szerencsejátékok résztvevői sokszor alkoholizálnak, ez az életmód okozati összefüggésbe kerülhet a bűnözéssel. Ezért a kutatómunka körébe tartozik e jelenségek közötti okozati összefüggések vizsgálata, elemzése is.

A kriminálandragógia alkalmazásának két területe van, és ennek megfelelően alakulnak feladatai. A büntetés-végrehajtásban a bűntettet elkövetők átnevelése a feladat. A büntetés-végrehajtásban (fogházakban, börtönökben, fegyházakban, ide értve a katonai fegyelmez ő zászlóaljat, a katonai börtönt is) céltudatos, szervezett és tervszerű átnevelési tevékenységben teljesíti az elitéltek társadalomba vissza-vezetésének feladatát. Részlegesen szerephez jut a munkásszállók nevelő munkájában is.

Az „átnevelés” a kriminál-pedagógiában:  nevelés a nevelt egész személyiségére irányuló tevékenység, amely a pozitív befolyásoláson alapszik. A nevelő-nevelt viszony pozitív viszony, amelynek dinamikus oldala a kétoldalú (nevelő-nevelt) aktivitás. A nevelés és átnevelés problémája Makarenko pedagógiájában is felmerült. Alapvető különbséget látott e két fogalom között. A nevelés számára a közösségi ember, a személyiségnek a közösségben való komplex pozitív fejlesztését jelentette. Az átnevelés igénye akkor merül fel a pedagógia gyakorlatában, amikor valamely növendék személyiségében rossz erkölcsi tulajdonságok (szokások) rögződtek, és a közösségi nevelés megszokott szisztémájában, ott kialakult eszközökkel és módszerekkel már nem volt biztosítható a fejlődése. Elméletét metodikailag is alátámasztotta. Az ún. „robbantásos” módszer alkalmazását kizárólag „átnevelési” eljárásnak tekintette. E módszer lényege, hogy a nevelő pedagógiai céltudatossággal pszichikus konfliktust hoz létre, azzal a reménnyel, hogy hatására a torzult személyiség tulajdonság dehonesztálódik, elveszíti érvényesülési feltételeit, meggyengül pszichés stabilitása.

A jogi szakirodalomban Szabó András a fiatalkorú bűnözők személyiségformálását reedukációs (átnevelési) folyamatnak tekinti, és elhatárolja az edukációtól. Nézete szerint az edukáció pozitív pedagógiai személyiség-építés, a reedukáció személyiségleépítést fejez ki, az utóbbi esetben ui. a torzult személyiségvonások lebontásáról van szó.

A kriminálpedagógiában a nevelés és az átnevelés egyaránt szükséges, egymással összefüggésben érvényesül.

Reszocializáció: társadalomba visszavezetés. Szocializációs zavar miatt negatív magatartást tanusító, a társadaloméletéből kiszakadt személy beilleszkedésének irányítása, visszavezetése, kriminálpedagógiai és kriminálandragógiai, szociális és adminisztratív komplex tevékenység. E feladatkörbe tartozik az alkoholisták, drogélvezők elvonó kezelése, a büntetés-végrehajtási intézetek javító-nevelő munkája, a börtönpasztoráció és az elbocsátottak utógondozása, szociális támogatása. Intézményesített tevékenység, amely részben állami feladat, részben az egyházak és civil szerveződések hivatása, vállalása

Ezt a feladatot főhivatású, szakképzett szociális szervezők és pártfogók végzik, akiknek munkáját társadalmi aktivisták támogatják. 

Reedukáció: újranevelés, átnevelés

A kriminálandragógia feladata a munkáranevelés, a hiányosság pótlása. A munka nevel csak az eredmény kétséges. Paradoxon, hogy erős akaratot igényel a társadalomba való visszatérés de éppen ez nincs meg, ezért lesz bűnöző. Nem tudnak a jövőbe előre gondolkodna, naról-napra élnek. Nem tudnak következetsene élni a fegyelem hiányzik az életükből.

Az animációs csoportok célja: az élet minőségének javítása, melyet aktivizáló, fejlesztő módszerekkel, úgynevezett animációs játékokkal érik el. Minden résztvevőtől közreműködést követelnek. A résztvevők e cselekvések során nem valóságos (elképzelt) körülmények során valóságos érzelmeket élnek át; így a játékok átmenetet képeznek a konkrét tapasztalástól az elvont tapasztaláshoz vezető úton.

(Az önsegítő csoportok nem tévesztendőek össze az önsegélyező csoportokkal. Előbbiek: lélektani, kommunikációs támasz, utóbbi: materiális, érdekalapú közösség.)

Baráth Árpád és Csepeli tipológiája alapján 4 típust különíthetünk el.

1) Az első típusba azokat a társulásokat, csoportokat, laza szövetkezéseket sorolhatjuk, amelyek célja az egyénileg átélt traumák, válságok, egyéni alkalmazkodás szintjének javítása. Ebben a típusban találjuk a különféle krónikus betegségek áldozatait (pajzsmirigybetegek, magas vérnyomásos betegeket, rákműtéten átesetteket, idegbetegséggel kezelteket, szívbetegeket stb.), akik állapota ugyan visszafordíthatatlan, de az önsegítő csoportok tagsági státusa révén visszanyerik önbecsülésüket.

2) A második típusba azok az önsegítő és kölcsönös segítségnyújtó csoportok tartoznak, amelyek az együttességből adódó erők segítségével valamilyen viselkedésváltozást, személyiségfejlődési mozzanatot céloznak meg. A különféle szenvedélybetegségek áldozataiból verbuvált csoportokat.

3) A harmadik típust azok a csoportok alkotják, ahol az alkalmazkodás és beilleszkedés gondjai egyéni síkon megoldhatatlanok. A beilleszkedés és elfogadtatás útja a kollektív önszerveződés és érdekképviselet. A mozgássérülteket, az időseket, az intézményesített vagy közvéleményszinten szabályozott társadalmi megbélyegzés valamely stációján átesetteket találhatjuk ebben a típusban, akik semmiféle előnyt nem kívánnak a maguk számára, csupán az őket sújtó hátrányok alól kívánnak mentesülni, elsődlegesen önerejük, összefogásuk révén.

4) A negyedik típusban találjuk azokat az alakzatokat, amelyek a legtöbb rokonságot mutatják társadalmi értékek innovációjára vállalkozó mozgalmakkal. Ezek a csoportok tételes ideológiával, programatikusan vallott jövőképpel és erőteljesen strukturált normatív világképpel rendelkeznek. Ajánlatos a türelem, hiszen a jövő és a jelen között soha nincs kínai fal, minden vízió a jövő magva is lehet a jelenben.

Az önsegítő csoportok társadalmi haszna:

Javulhat a légkör és a közérzet, mely - tömeges jelentkezés mellett – jótékony hatást gyakorol a legitimációra is. Európainak lenni annyit jelent, hogy elköteleztük magunkat a méltó mindennapi élethez való jog mellett.

Rudas J.: Delfi Örökösei: Önsegítő csoportok

A társadalom valamely jól meghatározható csoportjának mozgalma tagjainak megsegítésére. Olyan emberek, akik valamilyen okból hátrányos helyzetbe kerültek vagy valamely szempontból veszélyeztetettek. Célja: a gyógyítás vagy rehabilitáció, annak elérése, hogy tagjaik ugyanolyan emberi életet élhessenek, mint bárki más. Pl: Névtelen alkoholisták, Névtelen Neurotikusok, stb.

Módszerük a teljes lét, életmód átalakítása. A klubszerű keretek között működő csoport a közösség nyomásának erejével támasztja alá az egyénben lezajló változásokat.